6:00-kor
csörgött az órám. Eljött az a bizonyos nap. Kikászálódtam az ágyamból, majd a
lépcsőn lefelé lépkedve hangoztattam:
- Anyu! – nem érkezett válasz. Ismételtem magam. – Anyu! Itthon vagy?
Leértem a lépcsőn, a fürdő felé közelítettem. Megakadt a szemem útközben a hűtőn lévő cetlin:
’Éjjel jövök, sok szerencsét. Puszi♥ - anya’
- Hát jó… Ismét nincs ideje rám. Kezdem megszokni. – magyaráztam magamban. Bementem a fürdőszobába, ahol hosszú, barna loknijaimat a szemembe vasaltam. Szememet enyhén kihúztam feketével. Igen, nagyjából ennyi a reggeli szépítkezésem. Kiballagtam a konyhába, kerestem valami fogam alá valót. Gabonapehely mellett döntöttem, volt itthon malátás, annyira imádom. Öntöttem egy tálba a zacskóból, majd valami furcsa tejet löttyintettem rá, amit anya iszik mindig. Leültem az asztalhoz, majd magamba kanalaztam ezt. Nem is olyan rossz ez a tej, sőt. Édes, de nem tudom, miből van. A lényeg, hogy nem ért csalódás. Remélem az iskolában sem fog. Miután minden pehelyszem belém került, felálltam az asztaltól, és a mosogatóba pakoltam az evőeszközeimet. Visszatértem a tükör elé egy fogmosás erejéig, majd felbaktattam a szobámba, és igyekeztem a legelviselhetőbb szerelést kiválasztani. Tanácstalanul ültem a szekrényem előtt, majd hasra ütve kivettem egy kék-piros kockás inget, alá egy fekete trikót, és egy fekete térdnél kiszaggatott farmert. Magamra erőszakoltam ezeket, majd észbe kaptam, hogy talán ünnepség lesz, és nem lenne jó egy csövesként megjelenni. Kirántottam az ágyam alól a táskámat, megigazítottam rajta a kitűzőimet, majd belepakoltam az egyetlen ünnepélyes összeállításom. Azaz egy rövid ujjú fehér inget, és egy fekete farmert. Igen, rettentő elegáns vagyok. Lexi szerint mára még nem kell semmiféle tankönyv, így lekullogtam a konyhába és készítettem magamnak 2 szendvicset, amit elviszek. És nagyjából ennyi, amit ma magammal viszek. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd magamra kaptam a fekete tornacipőm, és irány a suli. Lexivel megbeszéltem, hogy az utcájukban találkozunk. Elsétáltam a házukig, és vártam, míg kijön a csengőszóra.
- Kriszti! – csillant fel a szeme. – De jó látni téged! Mindjárt jövök, a cipőm veszem. – mondta, majd visszadugta fejét az ajtó mögé és kötözte fehér bakancsát. Egy perc múlva már a kapuban ölelgetett meg, szegénynek örömömben elrontottam a haját.
- Uhh, bocsi. – szégyelltem el magam.
- Ugyan, semmi… - mosolygott rám, majd beletúrt a hajamba. Igen, szétesett. Jól kezdődik…
- Lexi, első napom, milyen benyomást fogok kelteni? – aggodalmaskodtam.
- Szerinted egy félszemű, elkent szemfestékes lány milyen benyomást keltene?! – piszkált a maga módján.
Nem válaszoltam már semmit, csak elindultunk az iskolához. Az egész utat végigbeszéltük. Szerencsére jókedvűen léptem át a gimnázium küszöbét.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre a barátnőmmel a portásnak, aki csak fejét biccentve üdvözölt minket. Lexi bekísért a termünkbe, majd a hátsó sorban lévő padra leültünk. Épp, hogy kihúztam a székem, egy szőke, magas lány állt előttem:
- Bocsi, nem akarlak bántani, de te emó vagy? – nézett rám szemrehányóan. Mindig is utáltam az ehhez hasonló kérdéseket így inkább sóhajtottam egyet és figyelembe se vettem. – Hé! Hallasz? Látsz a hajadtól? – hajolt le hozzám.
- Nem, Krisztina vagyok. – lőttem el egy béna poént unottan.
- Nem bírom a favicceket… - mondta, majd dobott egyet szög egyenes haján és elment.
- Nehogy foglalkozz Vivivel! Mindig kíváncsiskodik. – súgott a fülembe Lexi.
- Dehogy foglalkozom, kit érdekel a lány?! – kérdeztem nevetve. Barátnőm már nem mondott semmit, ugyanis zenét kezdett hallgatni; hangosan.
- Kapcsold már ki, odamegyek, lámahajú! – kiabált az egyik fiú. Erősebb testalkatú volt, fel volt állítva a haja, ha jól láttam, szőke csíkok díszelegtek benne. Lexi erre még jobban felhangosította. Valószínűleg nem szívlelik egymást.
- Nem bírod? – húzódtam közelebb hozzá.
- Danit ki bírja?! – háborodott fel.
- Egyébként mit hallgatsz? Nagyon jó szám.
- EXO-t.
- Ők is koreaiak? – kérdeztem tőle, bár ez eléggé keresztkérdés. Lexi csak biccentett egyet, jelezve ezzel, hogy természetesen igen. – Mikor kezdődik az óra? Vagy mikor jön tanár?
- Elvileg 5 perc múlva, de általában negyed órát késnek, bár ennek csak örülök. – mondta telefonján keresgélve Lexi.
Nem is zavartam tovább, inkább nézelődtem az osztályban. Az ablak előtt 3 lány fotózta magát, a mellettünk lévő padban 2 fiú nézett valamit a telefonjukon, Vivi épp magyarázott a mellette ülő társának, kissé hiperaktívnak tűnik, Dani mérgelődött, egy csapat lány pedig a pad tetején beszélgetett egy sráccal. Kicsit oldalra fésült egyenes haj, zöld szemek, ajkában 2 piercing... És fekete póló, ha jók a szemeim, talán Suicide Silence-ös lehetett. Jó első benyomás. Majd talán megszólítom az egyik szünetben, biztos jó fej lehet.
- Elbambultál? – bökött meg a barátnőm.
- He? Nem!
- Jó az új osztály, szimpatikusak? – mosolygott rám.
- Persze, nagyon jó. – igyekeztem hihetően viselkedni.
Belépett a tanárnő az osztályba, egy alacsony, molett alkatú, szőkés, göndör hajú nő volt, kedvesnek tűnik.
- Ő az osztályfőnökünk, Mária néni. – suttogott Lexi.
- Sziasztok, diákok! – mosolygott ránk. – Aki nem ismerne, esetleg új tanuló, én va… maradjál már csendben Robi! Szóval Mária néni vagyok, az osztályfőnökötök. Álljanak fel az új tanulók!
Rajtam kívül egy alacsony, pink ruhás lány állt fel.
- Mutatkozzatok be! – nézett először az első sorban lévő lányra.
- Kerekes Dóri vagyok, 16 éves, és… és… és most jöttem. – pirult be, majd leült.
- …És nagyon szép a hajszíned! – dicsérte meg pasztellrózsaszín fürtjeit Mária néni, majd rám meredt tekintete.
- Öm, Nemes Krisztina vagyok. – mondtam zavartam.
- Mennyi idős vagy?
- 15 éves vagyok. – lehajtottam a fejem.
- Menő az inged! – kacsintott rám, majd leültem. Hű, ez aranyos.
Az egész nap beszélgetéssel telt el, mind a 3 megtartott óra, majd utána rögtön haza is engedtek minket. Kisétáltunk a bejárati ajtón, majd együtt mentünk Lexivel, egy másik lánnyal és azzal a bizonyos fiúval.
- Amúgy ő Dávid, ő pedig Edina. – mutatott először a fiúra, mire teljesen bepirultam, majd a lányra. – Ők is felénk laknak.
- Értem, sziasztok. – mosolyogtam rájuk.
- Helló! – köszönt Edina.
- Hali. – majd Dávid is.
Hamarosan hazaértem, a kapum előtt elbúcsúztam tőlük, majd bementem a házba. Szokás szerint megint csak Dinu volt itthon, a kutyám. Megsimogattam, majd rögtön felmentem a szobámba és levágtam magam az ágyamra, mindenestől.
- Anyu! – nem érkezett válasz. Ismételtem magam. – Anyu! Itthon vagy?
Leértem a lépcsőn, a fürdő felé közelítettem. Megakadt a szemem útközben a hűtőn lévő cetlin:
’Éjjel jövök, sok szerencsét. Puszi♥ - anya’
- Hát jó… Ismét nincs ideje rám. Kezdem megszokni. – magyaráztam magamban. Bementem a fürdőszobába, ahol hosszú, barna loknijaimat a szemembe vasaltam. Szememet enyhén kihúztam feketével. Igen, nagyjából ennyi a reggeli szépítkezésem. Kiballagtam a konyhába, kerestem valami fogam alá valót. Gabonapehely mellett döntöttem, volt itthon malátás, annyira imádom. Öntöttem egy tálba a zacskóból, majd valami furcsa tejet löttyintettem rá, amit anya iszik mindig. Leültem az asztalhoz, majd magamba kanalaztam ezt. Nem is olyan rossz ez a tej, sőt. Édes, de nem tudom, miből van. A lényeg, hogy nem ért csalódás. Remélem az iskolában sem fog. Miután minden pehelyszem belém került, felálltam az asztaltól, és a mosogatóba pakoltam az evőeszközeimet. Visszatértem a tükör elé egy fogmosás erejéig, majd felbaktattam a szobámba, és igyekeztem a legelviselhetőbb szerelést kiválasztani. Tanácstalanul ültem a szekrényem előtt, majd hasra ütve kivettem egy kék-piros kockás inget, alá egy fekete trikót, és egy fekete térdnél kiszaggatott farmert. Magamra erőszakoltam ezeket, majd észbe kaptam, hogy talán ünnepség lesz, és nem lenne jó egy csövesként megjelenni. Kirántottam az ágyam alól a táskámat, megigazítottam rajta a kitűzőimet, majd belepakoltam az egyetlen ünnepélyes összeállításom. Azaz egy rövid ujjú fehér inget, és egy fekete farmert. Igen, rettentő elegáns vagyok. Lexi szerint mára még nem kell semmiféle tankönyv, így lekullogtam a konyhába és készítettem magamnak 2 szendvicset, amit elviszek. És nagyjából ennyi, amit ma magammal viszek. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd magamra kaptam a fekete tornacipőm, és irány a suli. Lexivel megbeszéltem, hogy az utcájukban találkozunk. Elsétáltam a házukig, és vártam, míg kijön a csengőszóra.
- Kriszti! – csillant fel a szeme. – De jó látni téged! Mindjárt jövök, a cipőm veszem. – mondta, majd visszadugta fejét az ajtó mögé és kötözte fehér bakancsát. Egy perc múlva már a kapuban ölelgetett meg, szegénynek örömömben elrontottam a haját.
- Uhh, bocsi. – szégyelltem el magam.
- Ugyan, semmi… - mosolygott rám, majd beletúrt a hajamba. Igen, szétesett. Jól kezdődik…
- Lexi, első napom, milyen benyomást fogok kelteni? – aggodalmaskodtam.
- Szerinted egy félszemű, elkent szemfestékes lány milyen benyomást keltene?! – piszkált a maga módján.
Nem válaszoltam már semmit, csak elindultunk az iskolához. Az egész utat végigbeszéltük. Szerencsére jókedvűen léptem át a gimnázium küszöbét.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre a barátnőmmel a portásnak, aki csak fejét biccentve üdvözölt minket. Lexi bekísért a termünkbe, majd a hátsó sorban lévő padra leültünk. Épp, hogy kihúztam a székem, egy szőke, magas lány állt előttem:
- Bocsi, nem akarlak bántani, de te emó vagy? – nézett rám szemrehányóan. Mindig is utáltam az ehhez hasonló kérdéseket így inkább sóhajtottam egyet és figyelembe se vettem. – Hé! Hallasz? Látsz a hajadtól? – hajolt le hozzám.
- Nem, Krisztina vagyok. – lőttem el egy béna poént unottan.
- Nem bírom a favicceket… - mondta, majd dobott egyet szög egyenes haján és elment.
- Nehogy foglalkozz Vivivel! Mindig kíváncsiskodik. – súgott a fülembe Lexi.
- Dehogy foglalkozom, kit érdekel a lány?! – kérdeztem nevetve. Barátnőm már nem mondott semmit, ugyanis zenét kezdett hallgatni; hangosan.
- Kapcsold már ki, odamegyek, lámahajú! – kiabált az egyik fiú. Erősebb testalkatú volt, fel volt állítva a haja, ha jól láttam, szőke csíkok díszelegtek benne. Lexi erre még jobban felhangosította. Valószínűleg nem szívlelik egymást.
- Nem bírod? – húzódtam közelebb hozzá.
- Danit ki bírja?! – háborodott fel.
- Egyébként mit hallgatsz? Nagyon jó szám.
- EXO-t.
- Ők is koreaiak? – kérdeztem tőle, bár ez eléggé keresztkérdés. Lexi csak biccentett egyet, jelezve ezzel, hogy természetesen igen. – Mikor kezdődik az óra? Vagy mikor jön tanár?
- Elvileg 5 perc múlva, de általában negyed órát késnek, bár ennek csak örülök. – mondta telefonján keresgélve Lexi.
Nem is zavartam tovább, inkább nézelődtem az osztályban. Az ablak előtt 3 lány fotózta magát, a mellettünk lévő padban 2 fiú nézett valamit a telefonjukon, Vivi épp magyarázott a mellette ülő társának, kissé hiperaktívnak tűnik, Dani mérgelődött, egy csapat lány pedig a pad tetején beszélgetett egy sráccal. Kicsit oldalra fésült egyenes haj, zöld szemek, ajkában 2 piercing... És fekete póló, ha jók a szemeim, talán Suicide Silence-ös lehetett. Jó első benyomás. Majd talán megszólítom az egyik szünetben, biztos jó fej lehet.
- Elbambultál? – bökött meg a barátnőm.
- He? Nem!
- Jó az új osztály, szimpatikusak? – mosolygott rám.
- Persze, nagyon jó. – igyekeztem hihetően viselkedni.
Belépett a tanárnő az osztályba, egy alacsony, molett alkatú, szőkés, göndör hajú nő volt, kedvesnek tűnik.
- Ő az osztályfőnökünk, Mária néni. – suttogott Lexi.
- Sziasztok, diákok! – mosolygott ránk. – Aki nem ismerne, esetleg új tanuló, én va… maradjál már csendben Robi! Szóval Mária néni vagyok, az osztályfőnökötök. Álljanak fel az új tanulók!
Rajtam kívül egy alacsony, pink ruhás lány állt fel.
- Mutatkozzatok be! – nézett először az első sorban lévő lányra.
- Kerekes Dóri vagyok, 16 éves, és… és… és most jöttem. – pirult be, majd leült.
- …És nagyon szép a hajszíned! – dicsérte meg pasztellrózsaszín fürtjeit Mária néni, majd rám meredt tekintete.
- Öm, Nemes Krisztina vagyok. – mondtam zavartam.
- Mennyi idős vagy?
- 15 éves vagyok. – lehajtottam a fejem.
- Menő az inged! – kacsintott rám, majd leültem. Hű, ez aranyos.
Az egész nap beszélgetéssel telt el, mind a 3 megtartott óra, majd utána rögtön haza is engedtek minket. Kisétáltunk a bejárati ajtón, majd együtt mentünk Lexivel, egy másik lánnyal és azzal a bizonyos fiúval.
- Amúgy ő Dávid, ő pedig Edina. – mutatott először a fiúra, mire teljesen bepirultam, majd a lányra. – Ők is felénk laknak.
- Értem, sziasztok. – mosolyogtam rájuk.
- Helló! – köszönt Edina.
- Hali. – majd Dávid is.
Hamarosan hazaértem, a kapum előtt elbúcsúztam tőlük, majd bementem a házba. Szokás szerint megint csak Dinu volt itthon, a kutyám. Megsimogattam, majd rögtön felmentem a szobámba és levágtam magam az ágyamra, mindenestől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése