5./b rész - Senki és semmi

A tanár úr tornasorba zavart mindenkit, igen, engem is a kezem ellenére. Dermedten beálltam a magas vékony lányok után az átlagos magasságú tömzsi testemmel.
- Üljetek le a földre, ma súlyt és magasságot mérünk, az osztály nagy része el van hízva, vagy alultáplált. – vette kezébe az osztálynaplót.
Reszketve ültem ott, féltem. Nem akarom újra a 70-hez közelítő számot látni, nem akarom. Nem tudom elviselni magam, változtatnom kell, mindenki, olyan karcsú én meg…
- Kezdjük! Zoé, gyere! – szólt a tornasorban lévő első lánynak. Odaállt a mérőszalag elé, majd tökéletes pontossággal rávetett a tanár úr a számra, amit ő elér. – 171 cm, jöjjön a súly! – kiabált a jegyzetelő diáknak. Zoé hosszú vékony lábaival ráereszkedett a mérlegre, haját igazgatta, hogy jól lássa a számot. – 56kg!
Csak ültem a hangok után. Én sosem leszek ilyen magas, pláne ilyen vékony. Inkább kizártam a körülöttem levő számokat, és szőke osztálytársunk hátán keresztül beszéltem Lexivel.
- Ne izgulj, ez csak egy szám! – ütötte meg a vállam.
- Nem érdekel, félek, egyszerűen rettegek..
- Krisztina! – kiabált a testnevelő tanár, felálltam, majd bizonytalanul lépteltem felé - Ugye, Krisztinek hívnak?
- I-igen, igen. – vakartam a homlokom.
- Dőlj a mércének!
A nyomás... nem bírtam, vagyis alig. Ahogy felettem állt, és bemérte a magasságom, borzalmas.
- 161 cm, írd, kérlek. – ordított. Annyira kellemetlen volt. – Jöhet a mérés.
Lassan odalépdeltem a mérleg elé, majd a magas férfi szemeibe néztem:
 – Muszáj a mérést?
- Hogy is ne?! Na, azonnal állj rá! – meredt rám ingerülten. Remegve ráálltam a mérlegre, majd vártam a gyilkos számot. Nem néztem oda, hátha megúszom. – 64,8kg! – kiabált, bár reménykedtem, hogy nem fog. Teljesen megszégyenítve éreztem magam. Hányingerem lett, és szédülni kezdtem. Siettem vissza Lexihez, aki előtt kiterültem. Nem bírtam tovább, valami történt. Nem hallottam semmit, minden kép eltűnt a szemem elől, az illatok elhalványultak. Mintha a semmiben lennék. Nem a nagy fehérségben, vagy épp feketeségben, én sem tudom. Csak nincs semmi. Senki és semmi. Érzelmeim, fájdalmaim mind megszűntek hirtelen. Minden elveszett. A tanár úr hangos szavai, az irigy pillantásaim Alexandra felé, a súlyom, terheim, a kezemen az égés, a sebeim, édesanyám cetlii a hűtőn, minden.

Senki és semmi.

5/a. rész - Szerencsenap

Reggel a szokásos lelkes módon keltünk… fáradtan leballagtam a fürdőbe, fogat mostam, kihúztam a szememet, arcba dobtam a hajam. Lassan ráfér egy vágás, és az arcba dobással sem értem el sok mindent. Elővettem a hajvasalót, majd vasalni kezdtem. Zsíros a hajam…csak összeragad az egész. Vettem elő hintőport, fellazítottam vele a hajam, de teljesen hülye formát vett fel. Feladom, összekötöttem. Kijöttem onnan, láttam, hogy Lexi eszi a melegszendvicset.
- Eszel! – parancsolt rám.
- Felöltözök. – mondtam, majd felmentem a lépcsőn, előkaptam egy macskás pulcsit, meg egy csőnadrágot. Magamra vettem, majd a konyhába tartottam. Fehérje…a tojás tulajdonképpen az, szóval megsütöttem 3 tojást. Miközben épp próbáltam egy textúrájúvá keverni a fehérjét meg a sárgáját, eszembe jutott, hogy be kellene gyújtani a tűzhelyet. Egy suhintással meggyújtottam, elővettem egy palacsintasütőt (igen, csak azt találtam), beleöntöttem egy kis olajat. Vagyis annyit szántam, de túllőttem. Tocsogni fog a zsírban, hurrá… Beleöntöttem a tojást, és a túlöntött olaj elkezdett pattogni. Egyenesen a kézfejemre. Hirtelen kapkodni, ugrálni kezdtem a fájdalomtól, majd nekiestem a tűzhelynek, a tojást arrébb löktem, majd beletenyereltem a tűzbe, különben arcra estem volna. Kárba ment a tojás is, és még le is égett a tenyerem. Jól indul a nap. Eleinte nem fájt annyira az égés, újból nekiálltam a tojások elkészítésének, de mikor törtem az első tojást teljesen begörcsölt a kezem, lüktetni kezdett, nem éreztem vele semmit. Elkezdett felhólyagosodni, elszíneződni.
- Lex, gyere azonnal! – ordítottam neki, pedig épp most ment fel a szobámba.
A barátnőm szép nyugodtan lesétált, majd kérdezte:
- Mi az, miért kellek? – nézett szét a konyhába.
- Hát… az van, hogy… - szorongattam a csuklóm a fájdalom miatt. – Aúú!
- Jézusom, ez mi?! – nézett a kezemre ijedten.
- Tojást sütöttem, de berakom a kezem hideg víz alá. – mondtam, majd a csap felé fordultam és ráengedtem a kellemesen hűs vizet a sérülésre. – Mennyi idő van? Nem késünk el?
- Ne érdekeljen, a kezed érdekeljen. Ülj le, feladom a cipőd, és rohanunk a dokihoz! – jelentette ki Lexi.
- De minek? Volt már égésem.
- Nem ekkora. – nézett rám, majd kötözte a creeperem.
- De menni akarok iskolába! – meredtem rá.
- Eddig mindig rosszul voltál suli után.
- Nem érdekel, be akarok menni! – mondtam, majd felálltam, magamra kaptam a farmerkabátom meg a táskám és elmentem. Épp a kapun sétáltam ki, Lex utánam ordított:
- Megyek utánad!
- Nem. – mondtam unottan, majd fogta magát, és kinyitotta az ablakot, és kiugrott, onnan futott hozzám. Nem tudtam, hogy megállítani, csak jött.
- Bemehetsz ma, ha nem mondanak rosszat.
- Még jó.
- Valami köszi?
- Nem vagy az anyám. – vitáztunk a rendelőben. Végig zenét hallgatott Lex, mire behívtak, most valami BTS-t. Behívott a doktor úr, megmutattam neki a kezem.
- Jó reggelt, doktor úr! – mondtuk kánonba.
- Szép napot, mi a panasz? – mosolygott ránk az ősz férfi.
- Csak egy égés.. – nyögtem ki, majd megmutattam a tenyerem.
Leültetett az orvos, bekente fertőtlenítővel, ami rettenetesen csípett, majd bekötözte.
- Gézt, fertőtlenítőt feltétlen tartani otthon! Viszlát! – köszönt el tőlünk.
Nem mondtem Lexnek se semmit, csak elindultunk az iskola fele. Épp tesi volt, gyorsan átöltözünk, majd beálltunk mi is. Kár volt…

4. - Jó suli?

Sejtettem, hogy egy rosszindulatú megjegyzést fogok kapni. Mégis felemeltem tekintetem, és Dóri állt előttem. Kipirult arccal figyelt rám, majd megszólalt halkan:
- Dóri vagyok. – mosolygott.
- Kriszti.
- Te is új vagy? – kérdezte, majd leült a mellettem lévő székre, Lexi valahova eltűnt.
- Igen, most jöttem. Egyébként szép a hajad. – tapintottam meg selyempuha fürtjeit.
- Jaj, köszönöm. Ideülhetek órán? – nézett rám zavartan.
- Hát, megbeszélem Lexivel, remélem nem sértődik meg. Megyek és megkérdezem. – mondtam, majd épp, hogy felálltam, bejött a barátnőm az ajtón csapzottan, feldúltan. Hátraviharzott a helyére, amiről szégyenkezve állt fel Dóra. Visszafordultam a padunkhoz:
- Lex, jól vagy? Mi történt? – leguggoltam hozzá, és megszorítottam a kezét.
(- Még megbánod, te senkiházi! – rohant be idegesen Dani.)
A barátnőm nem válaszolt, félrelökött, és nekiment Daninak. Teljes erejéből kezdte püfölni a fiú hátát. Félve, de néhányan odamerészkedtünk, és igyekeztünk szétszedni őket. Lexit szorosan tartottam a karjaim közt, ahogyan a többiek is tették ezt az ellenfelével. Dóri végig ott álldogált mellettem, és szorította a felsőm alját. Nagyon remegett, de sajnos nem nagyon tudtam rá figyelni, mivel épp egy nem kis darab fiútól kellett elválasztani. Lexi szája vérzett, üvöltött teli torokból, közben karmolta a kezemet, hogy engedjem el. Dani szája tiszta nyál volt, provokálta a barátnőmet, mire ő egyre hergeltebb lett. Koppanást hallottam. Dóri ott feküdt mellettem, elájulva. Mindenki odarohant hozzá, így Danit nem volt, ki visszafogja. Nekünk szaladt, majd levágott egyet Lexinek, amiből én is kaptam. Szorongattam Lexit, egyre hátrébb húztam, de csak üvöltözött, kapálózott. Hirtelen kiürült a terem, csak hárman voltunk benn. Teljesen megrémültem. Igyekeztem kinyitni az ajtót, ami mögöttem van, de a remegésemtől, és az erőlködés miatt nem sikerült könnyen. Kilöktem Lexit az ajtón, majd tartottam tovább. Ott állt az osztály fele az ajtó előtt, Mária néni társaságában.
- Mi volt ez?! Hogy képzelitek?! – kiáltott a tanárnő. – Azonnal fel az igazgató úrhoz! Mindketten.
Felkísérte őket az egyik diák az osztályból, őt a teremben vártuk, illetve az osztály másik felét is. Leültem a helyemre, és hangtalanul próbáltam egybefonni az előbb látottakat. Vajon Dórival mi lehet? És Lexivel ezt miért tette Dani? Nagy csörgés, zaj zavarta meg a gondolataimat, az osztályunk második fele is megérkezett, Dóra nélkül. Leültek kimelegedetten a helyükre, és lihegtek, majd próbáltak a tanárnő kérdésére válaszolni.
- Ti meg hol a csudában voltatok? – nézett körbe haragosan.
- Mi… - lihegett az a valaki, aki beszélt, még nem jegyeztem meg a nevét. – Dórit elkísértük az iskola védőnőjéhez. Elájult.
- Lilla, mindannyian? Mitől ájult el? Dani meg Alexa műveletétől? – kérdezte, ő csak bólintott. – Nem csodálom. Ha visszajön a két jómadár kikérdezem őket, de ezt nem ússzák meg. Min vesztek össze?
- Nem tudom pontosan, Dani valamit beszólt Alexának gondolom. – mondta az egyik elöl ülő alacsony fiúcska.
Mária néni csak bólintott, majd erre beléptek az említett személyek az igazgatóval.
- Mindkettő intő, osztályfőnöki. – mondta mérgesen, majd erre ki is sétált a termünkből. Nem húzta bő lére a tényeket.
- Úgy volt, hogy… - kezdett volna magyarázásba a barátnőm.
- Nem érdekel, ülj le! – állította le a tanárnő.
- Te retkes, még sírni fogsz, ha hazamész. – nevetett Dani hátrafordulva.
Lexi erre készítette az öklét, de időben lecsitítottam. Mária néni felírt a táblára pár oldal szöveget, amit el kellett olvasnunk a könyvben, majd kiment.
- Mindjárt jövök, beszélek az igazgató úrral. Néma csend!
- Mi történt? – súgtam Lexnek.
- Hát, anya mindig is rossz állapotban volt, mindig gyenge volt valamelyik szerve, aztán… - folytatta volna, erre kicsengettek.
- Átjössz és mesélsz. – kötöttem a lelkére.
A nap további része feszülten telt, mindenki találgatott, hogy mi is lehetett az oka a történteknek. Épp testnevelésen ültem, Dóri óvatosan lépkedett be a tornaterembe. Leült csendben mellém, combomra tette a kezét.
- Jobban vagy? – kérdeztem tőle halkan.
- Nem bírom a vért. Nem volt komoly amúgy, a vér látványától mindig elájulok. Mi lett a vége?
- Semmi, egy intővel el lett intézve, Lex még nem tudott mesélni, Danitól meg még nem merek kérdezni. – nevettem rá.
- Szerintem jobb is, nekem nem szimpatikus. – ráncolta össze halvány szemöldökét a lány. Csendben ültünk a padon, nem volt miről beszélnünk, így figyelemmel kísértük a tesi órát. Megakadt a szemem Dávidon. Magas, erős, vékony fiú. Annyira szépen kosarazott. Csodálkozásom közben szemeket éreztem magamon. Dóri bámult.
- Mi az? – néztem rá zavartan. – Kajás a szám?
- Nem, semmi. – fordult előre fele.
Ültünk végig, én bámészkodtam, így telt el az egész óra. Hazafele sétáltunk Lexivel:
- Gyere át, megint itt aludhatsz! – mondtam neki, már megszokott, hogy mindig egymásnál vagyunk.
- Rendben.
Csendesen lépdeltünk addig, míg a házunkhoz nem értünk. Kinyitottam az ajtót, levettük a cipőinket, majd felmentünk a szobámba. Ledobtuk magunkat az ágyra, elővettem a laptopot, majd Simseztünk egy kicsit.
Miközben épp öltözéket állítottam össze Amber Lee simemnek, Lexi elmesélte a mai napot.
- Szóval mondtam ugye anya szerveit, erre ő a halálát kívánta. De teljesen komolyan. Álltunk a folyosón, nyugodtan, Zoé¹, Dávid, Dani, meg én, és beszélgettünk arról, hogy Zoé most megy majd a gyomrát vizsgáltatni, mert mindig fáj neki. Ugye elég köztudott, hogy anyának is vannak gondjai, erre felém fordult, és valahogy ezt mondta: „Amúgy szerintem anyukádnak meg kéne halnia, nem gonoszságból mondom, de én boldog lennék, ha ő már nem lenne veled.” Szóval igen, rettentő rosszul esett, erre felkaptam magam, majdnem sírni kezdtem és idegességemben csak egy „Bunkó vagy!”-ot lőttem el. Aztán ő felháborodott ezen, elkezdett ordítani, én visszakiabáltam rá, és ebből keletkezett az az összekapás.
- Hű… amúgy láttad a szádat? Fel van teljesen dagadva. – mutattam rá rémülten.
- Igen, láttam. Majd meggyógyul. – vont vállat.
Ezt a beszélgetést itt le is zártuk, inkább törődtünk valami pozitívabb dologgal. Estig simseztünk együtt, majd meguntuk a dolgot. 9-10 óra lehetett, mikor felvetettem az ötletet, hogy menjünk el a tóra. Felkaptunk egy kabátot, mert este már hideg volt, és a bakancsunkat. Szótlanul sétáltunk az éjszakában, kézen fogva. Eszembe jutott, hogy én ezt egy fiúval szeretném, Dáviddal. Elengedtem a kezét. Gondolom értette a jelzést. Lassacskán oda is értünk a tóhoz. Néhány lámpa, annyi fény volt, hogy épp láttuk egymást. Meséltük egymásnak a hülyeségeinket, csodás érzés volt. Jó kedvemet pár srác zavarta meg, akit csak messziről láttam. Épp nyomkodták bele a tóba az egyik fiú fejét. Ő csak kapálózott, a többiek röhögtek. Majd mikor kirántották a vízből, a fiú nekik ment. Azt hittem, történik valami megint, de szerencsére hamar lecsendesült minden. Megijedtem, így inkább hazamentünk. Mindenesetre egy jó órát töltöttünk a tón. Kellemes volt. Hazasétáltunk, szép sorban lemosdottunk, majd éjfél fele álomra hajtottuk fejünket. 

3. rész - Üzenet...

- Aúú! Azt hiszem elaludtam… - kiáltottam fel, mire lelöktem magamról Dinukát.
Leültem a gépem elé, hátha történt valami a neten alvásidő alatt. Megnéztem a jelöléseimet, köztük volt Dávid is. Annyira megörültem, rögtön elfogadtam a felkérést. Nem sokkal később már jött is a skype hívás Lexitől.
- Szia, ráérsz? – kérdezte közömbösen.
- Persze, gyere, várlak. – mondtam, majd ő le is tette. Valami baja lehet, úgy látom. Nézelődtem még, játszottam IMVU-n, mire megérkezett Lexi. Meghallottam a csengőszót, lesétáltam a lépcsőn, és beengedtem a barátnőm. Nem szólt semmit, nem kérdezett, csak felment a szobámba, és leült a gép elé.
- Mi a baj? – guggoltam le mellé.
- Semmi. - mondta, közben átjelentkezett a saját karakterébe.
- Mondd el, annyira látszik!
- Igazából csak találkozni akartam veled, mert vicces, mikor piszkálhatlak, és most tudlak mivel. – nevetett fel, majd felém gördült a székkel.
- Na, Lex, gonosz vagy. – ütöttem a vállába. – De mivel akarsz piszkálni?
- Semmiveeel… - fordult vissza a képernyő felé, és rendezgette az avatar külsejét. Nem mondtam erre semmit, inkább hoztam fel egy zacskó chipset.
- Kérsz? – nyitottam fel a sajtos burgonyaszirmokat.
- Nem, én nem eszek ilyet, hízlal. – mondta, majd elvette az egész zacskót és elkezdte falni. Mindenfele morzsa, chipstörmelék, Lexi csak ette, ette, és ette, közben nevetett. Nem voltam benne biztos, hogy magánál van. Mikor kiürült a zacskó, hozzászóltam:
- Szóval… Ez mi volt?
- Semmi, nehéz a fogyókúra, feladom. – mondta, majd nevetett tovább.
- Hova neked fogyókúra? Hány kg vagy? – néztem rá furán.
- Mérjük meg! – vetette fel az ötletet, majd az íróasztal alatt lévő mérlegért nyúlt. Nyugodtan ráállt, bárhogy mozdult, a mutató nem csúszott 52 felé. Leszállt, majd intett, hogy álljak rá én is. Mindig féltem mérlegre állni, de csak a legjobb barátnőmről van szó, ő nem bántana, így ráálltam. Nem mertem odanézni először.
- Mennyi? 63-nál több? – kérdeztem tőle.
- Igen…
- Mennyi?! – ugrottam meg. A mérleg 68 kg-t mutatott. Teljesen elszörnyedtem. Ez nem mehet így tovább, most jutott el az eszemig. Hirtelen ötletnél fogva kérdeztem meg Lexit:
- Itt alszol?
- Persze, de nem hoztam cuccot.
- Legyen az a legkevesebb. – mondtam, majd mutattam a szekrényre.
Lassan esteledett, mi meg elálmosodtunk, így kihúztam, és megvetettem Lexi ágyát, amíg ő elment tusolni. Épp a takarót igazítottam, mikor lecsúsztam az ágyról. Csak ültem mellette, és néztem a velem szemben lévő üvegszekrényt. Kinyitottam, majd levittem a konyhába az édességeket, addig is távol lesznek tőlem. A barátnőm épp ekkor jött ki a fürdőből vizes hajjal, és a macis pizsamámban. Bementem én is, és letusoltam. Épp hámoztam magamról minden egyes ruhadarabot, és megakadt a szemem a tükörben. Tényleg nem mehet így tovább. Próbáltam elterelni a gondolataimat, bemásztam a kabinba, és magamra engedtem a forró vizet. Habfürdőt nyomtam ki a szivacsomra, majd mosni kezdtem magam, mikor kellően tisztának éreztem a testem, leöblítettem, felkaptam a pizsamám és siettem Lexihez. Felvettem a laptopom, majd átültünk az ágyamra, és együtt nézegettük az osztálytársak adatlapjait. Épp Dávidét mutatta. Én teljesen elolvadtam, de próbáltam rejteni ezt.
- Ráírunk? – kérdezte huncut fejjel.
- Ne már, és ha csak megutál? – aggodalmaskodtam.
- Dehogy utál, na, írjunk! – mondta, majd elkezdett gépelni. Éppen aktív volt, így nem kellett sokat várni a válaszára.
Nem tűnt túl érdeklődőnek, bár az sem tetszett, ahogy Lexi írt. Az a sok kis apró jelecske nem kellett volna.  Lecsaptam a laptop tetejét, majd bebújtam a takaróm alá.
- Krisztike, mi a baj? – simította végig a fejem.
- Semmi. – fordultam háttal neki.
- Mondd el.
- Hagyjál! – rántottam le kezét a fejemről.
- Mi bánt?
- Szerinted?! Szerinted mi bánt?! Milyen benyomást keltek? Egy napja kezdtem oda járni, még nem is beszéltem vele, erre lejáratsz. Pont vele ne csináld ezt, nem tudja, hogy te vagy! Menj az ágyadba! – mutattam a másik ágy felé. Nem szólt semmit, csak lámpát oltott, és lefeküdt.
Egész este nagyjából forgolódtam. Alig aludtam valamit, persze ez az órát nem érdekli, felkeltett. Levágtam magamról a takarót, ingerülten kivettem pár ruhát a szekrényből, magamra kaptam, és mit sem törődve Lexivel tettem a reggeli dolgaim. Lesétáltam a lépcsőn, bementem a fürdőbe, szemembe fésültem a hajam, aztán fixáltam. Erősen kifestettem feketével a szemem, azután pedig bedobtam pár füzetet a táskába, felvettem a cipőm, majd elindultam. A barátnőm visszarántott, majd magához ölelt.
- Ne haragudj… - mondta, majd elhallgatott. – Tetszik, ugye?
- Nagyon! – néztem rá dülledt szemekkel.
- Azt hittem így figyel majd rád.
- Így pont nem, de öltözz, aztán meglátjuk. – küldtem fel a szobámba. Nem sokkal később megjelent a kedvenc pulcsimban, egy régi szaggatott nadrágban, ami lógott rajta, majd magára kapta bakancsát, és indultunk is. Útközben megálltunk a házuk előtt, mert a cuccaira szükség van. Beértünk lassan az iskolába, ahol csak özönlöttek ki és be a diákok. Leültünk a teremben, nem sokkal később megjelent valaki. Nem mertem felnézni a hajam alól.

...magához ölelt.

2. rész - Új osztály

6:00-kor csörgött az órám. Eljött az a bizonyos nap. Kikászálódtam az ágyamból, majd a lépcsőn lefelé lépkedve hangoztattam:
- Anyu! – nem érkezett válasz. Ismételtem magam. – Anyu! Itthon vagy?
Leértem a lépcsőn, a fürdő felé közelítettem. Megakadt a szemem útközben a hűtőn lévő cetlin:
’Éjjel jövök, sok szerencsét. Puszi♥ - anya’
- Hát jó… Ismét nincs ideje rám. Kezdem megszokni. – magyaráztam magamban. Bementem a fürdőszobába, ahol hosszú, barna loknijaimat a szemembe vasaltam. Szememet enyhén kihúztam feketével. Igen, nagyjából ennyi a reggeli szépítkezésem. Kiballagtam a konyhába, kerestem valami fogam alá valót. Gabonapehely mellett döntöttem, volt itthon malátás, annyira imádom. Öntöttem egy tálba a zacskóból, majd valami furcsa tejet löttyintettem rá, amit anya iszik mindig. Leültem az asztalhoz, majd magamba kanalaztam ezt. Nem is olyan rossz ez a tej, sőt. Édes, de nem tudom, miből van. A lényeg, hogy nem ért csalódás. Remélem az iskolában sem fog. Miután minden pehelyszem belém került, felálltam az asztaltól, és a mosogatóba pakoltam az evőeszközeimet. Visszatértem a tükör elé egy fogmosás erejéig, majd felbaktattam a szobámba, és igyekeztem a legelviselhetőbb szerelést kiválasztani. Tanácstalanul ültem a szekrényem előtt, majd hasra ütve kivettem egy kék-piros kockás inget, alá egy fekete trikót, és egy fekete térdnél kiszaggatott farmert. Magamra erőszakoltam ezeket, majd észbe kaptam, hogy talán ünnepség lesz, és nem lenne jó egy csövesként megjelenni. Kirántottam az ágyam alól a táskámat, megigazítottam rajta a kitűzőimet, majd belepakoltam az egyetlen ünnepélyes összeállításom. Azaz egy rövid ujjú fehér inget, és egy fekete farmert. Igen, rettentő elegáns vagyok. Lexi szerint mára még nem kell semmiféle tankönyv, így lekullogtam a konyhába és készítettem magamnak 2 szendvicset, amit elviszek. És nagyjából ennyi, amit ma magammal viszek. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd magamra kaptam a fekete tornacipőm, és irány a suli. Lexivel megbeszéltem, hogy az utcájukban találkozunk. Elsétáltam a házukig, és vártam, míg kijön a csengőszóra.
- Kriszti! – csillant fel a szeme. – De jó látni téged! Mindjárt jövök, a cipőm veszem. – mondta, majd visszadugta fejét az ajtó mögé és kötözte fehér bakancsát. Egy perc múlva már a kapuban ölelgetett meg, szegénynek örömömben elrontottam a haját.
- Uhh, bocsi. – szégyelltem el magam.
- Ugyan, semmi… - mosolygott rám, majd beletúrt a hajamba. Igen, szétesett. Jól kezdődik…
- Lexi, első napom, milyen benyomást fogok kelteni? – aggodalmaskodtam.
- Szerinted egy félszemű, elkent szemfestékes lány milyen benyomást keltene?! – piszkált a maga módján.
Nem válaszoltam már semmit, csak elindultunk az iskolához. Az egész utat végigbeszéltük. Szerencsére jókedvűen léptem át a gimnázium küszöbét.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre a barátnőmmel a portásnak, aki csak fejét biccentve üdvözölt minket. Lexi bekísért a termünkbe, majd a hátsó sorban lévő padra leültünk. Épp, hogy kihúztam a székem, egy szőke, magas lány állt előttem:
- Bocsi, nem akarlak bántani, de te emó vagy? – nézett rám szemrehányóan. Mindig is utáltam az ehhez hasonló kérdéseket így inkább sóhajtottam egyet és figyelembe se vettem. – Hé! Hallasz? Látsz a hajadtól? – hajolt le hozzám.
- Nem, Krisztina vagyok. – lőttem el egy béna poént unottan.
- Nem bírom a favicceket… - mondta, majd dobott egyet szög egyenes haján és elment.
- Nehogy foglalkozz Vivivel! Mindig kíváncsiskodik. – súgott a fülembe Lexi.
- Dehogy foglalkozom, kit érdekel a lány?! – kérdeztem nevetve. Barátnőm már nem mondott semmit, ugyanis zenét kezdett hallgatni; hangosan.
- Kapcsold már ki, odamegyek, lámahajú! – kiabált az egyik fiú. Erősebb testalkatú volt, fel volt állítva a haja, ha jól láttam, szőke csíkok díszelegtek benne. Lexi erre még jobban felhangosította. Valószínűleg nem szívlelik egymást.
- Nem bírod? – húzódtam közelebb hozzá.
- Danit ki bírja?! – háborodott fel.
- Egyébként mit hallgatsz? Nagyon jó szám.
- EXO-t.
- Ők is koreaiak? – kérdeztem tőle, bár ez eléggé keresztkérdés. Lexi csak biccentett egyet, jelezve ezzel, hogy természetesen igen. – Mikor kezdődik az óra? Vagy mikor jön tanár?
- Elvileg 5 perc múlva, de általában negyed órát késnek, bár ennek csak örülök. – mondta telefonján keresgélve Lexi.
Nem is zavartam tovább, inkább nézelődtem az osztályban. Az ablak előtt 3 lány fotózta magát, a mellettünk lévő padban 2 fiú nézett valamit a telefonjukon, Vivi épp magyarázott a mellette ülő társának, kissé hiperaktívnak tűnik, Dani mérgelődött, egy csapat lány pedig a pad tetején beszélgetett egy sráccal. Kicsit oldalra fésült egyenes haj, zöld szemek, ajkában 2 piercing... És fekete póló, ha jók a szemeim, talán Suicide Silence-ös lehetett. Jó első benyomás. Majd talán megszólítom az egyik szünetben, biztos jó fej lehet.
- Elbambultál? – bökött meg a barátnőm.
- He? Nem!
- Jó az új osztály, szimpatikusak? – mosolygott rám.
- Persze, nagyon jó. – igyekeztem hihetően viselkedni.
Belépett a tanárnő az osztályba, egy alacsony, molett alkatú, szőkés, göndör hajú nő volt, kedvesnek tűnik.
- Ő az osztályfőnökünk, Mária néni. – suttogott Lexi.
- Sziasztok, diákok! – mosolygott ránk. – Aki nem ismerne, esetleg új tanuló, én va… maradjál már csendben Robi! Szóval Mária néni vagyok, az osztályfőnökötök. Álljanak fel az új tanulók!
Rajtam kívül egy alacsony, pink ruhás lány állt fel.
- Mutatkozzatok be! – nézett először az első sorban lévő lányra.
- Kerekes Dóri vagyok, 16 éves, és… és… és most jöttem. – pirult be, majd leült.
- …És nagyon szép a hajszíned! – dicsérte meg pasztellrózsaszín fürtjeit Mária néni, majd rám meredt tekintete.
- Öm, Nemes Krisztina vagyok. – mondtam zavartam.
- Mennyi idős vagy?
- 15 éves vagyok. – lehajtottam a fejem.
- Menő az inged! – kacsintott rám, majd leültem. Hű, ez aranyos.
Az egész nap beszélgetéssel telt el, mind a 3 megtartott óra, majd utána rögtön haza is engedtek minket. Kisétáltunk a bejárati ajtón, majd együtt mentünk Lexivel, egy másik lánnyal és azzal a bizonyos fiúval.
- Amúgy ő Dávid, ő pedig Edina. – mutatott először a fiúra, mire teljesen bepirultam, majd a lányra. – Ők is felénk laknak.
- Értem, sziasztok. – mosolyogtam rájuk.
- Helló! – köszönt Edina.
- Hali. – majd Dávid is.
Hamarosan hazaértem, a kapum előtt elbúcsúztam tőlük, majd bementem a házba. Szokás szerint megint csak Dinu volt itthon, a kutyám. Megsimogattam, majd rögtön felmentem a szobámba és levágtam magam az ágyamra, mindenestől.

1. rész - Utolsó nap

Augusztus utolsó napját élvezem, magyarán a nyári szünet a végéhez ért. A legtöbb fiatal ilyenkor nem túl lelkes. Hát jelenleg nem közéjük tartozom. Nemes Krisztina vagyok, 15 éves. Most kezdem a 10. osztályt, az előző sulimból költözés miatt kellett távoznom. Szerettem oda járni, bár jobbakat hallottam arról az iskoláról, ahova nemrég felvettek. Ugye 21. század, mobil, internet, közösségi oldalak… Megismerkedtem Lexivel, azaz Dénes Alexával, aki a jövőben az osztálytársam lesz. Nagyon sokat mesélt az iskoláról, csupa pozitívumot; talán túl sokat is. Annyira várom már a holnapi napot, végre új emberekre lelhetek, és mindent úgy alakíthatok, ahogy szeretnék…
- Kriszti! – zavarta meg édesanyám a gondolatmenetem. Őt Áginak hívják, tudni illik róla, hogy mindene a főzés és a munkája. Sajnos keveset látom, csak hétvégenként találkozunk, de akkor is mindig el van havazva. – Gyere drágám, kész az ebéd. Mézes kínai gombóc jázminrizzsel, a kedvenced.
Lekullogtam a lépcsőn, amin kissé megtapadtam a nyári melegben lévő izzadságtól. Szörnyű érzés.
Anya mindig tudja, mivel készüljön nekem, csodálatos… az illata is; mesés.
- Ó, anya! Köszönöm, ez nagyon gusztusos! – ültem le az asztalhoz a nagy-nagy mennyiségű étellel. Miközben ettem, anya sürgött-forgott, papírokat nézett az asztal másik oldalán, megkavarta a levest, olvasott valami munkahelyi dolgot, aminek igazából semmi értelme. Ő is megmondta.
- Krisztikém, segíts rajtam, miért kell egy romantikus regényt elolvasnunk egy ilyen munkahelyen? – háborgott.
- Túl komolyak vagytok mindig, lazításképp. – mosolyogtam rá, majd falatoztam a csípős gombócokat. Nyamm.
- Nekünk már a lazítás is keretek közé van szorítva… - nevetett rám.
Gondolom most eszetekbe jutott, hogy van-e apukám. Igen, van, de sajnos vele sem találkozok túl sűrűn, kamionos. Gyulának hívják aput, ma itthon van még, holnap megy ki Bécsbe. Ő sem marad ki a mindennapjainkból, most is megjelent.
- Köszi! – mondta, majd elcsent vigyorogva egy gombócot a tányéromból.
- Apa! Ne edd el ezt is!
- Bizony Gyuluska, adok én, csak szólj! – nézett fel anyu a könyv felől.
- Mindenképp! – lelkendezett, majd levágta magát egy székre az asztalnál. Anya kiszolgálta, bár közben mormogott, hogy miért neki kell ezt is rendeznie. Sosincs nyugodt napja.
- Köszönöm anyu, finom volt! – toltam be elégedetten a székem, majd a nagy tányért betettem a mosogatóba. Fellépdeltem a szobámba, majd leültem Lexivel skypolni. Órákat beszélgettünk, nagyon sokat nevettünk. Mutatott nekem tömérdek mennyiségű dalt, és a többségük elnyerte a tetszésem, illetve hát lányok vagyunk… Melyik tini lány nem szeret „álompasikat” keresgélni? Megtaláltuk azt is. Vagyis Lexi; de néz olyan jól ki, hogy én is „álompasimmá” kereszteljem.

Nem tudom kiejteni a nevét, de egyszerűen tökéletes. Kicsit mintha elkalandoztam volna, de sebaj. Lexivel estig folytattuk a beszélgetést, míg anyu le nem küldött fürdeni, a zuhanytól mindig elálmosodok, szóval itt véget is ért a napom. Lefeküdtem aludni, azzal a gondolattal, hogy mennyire várom a következő tanévet.