Sejtettem,
hogy egy rosszindulatú megjegyzést fogok kapni. Mégis felemeltem tekintetem, és
Dóri állt előttem. Kipirult arccal figyelt rám, majd megszólalt halkan:
- Dóri vagyok. – mosolygott.
- Kriszti.
- Te is új vagy? – kérdezte, majd leült a mellettem lévő székre, Lexi valahova eltűnt.
- Igen, most jöttem. Egyébként szép a hajad. – tapintottam meg selyempuha fürtjeit.
- Jaj, köszönöm. Ideülhetek órán? – nézett rám zavartan.
- Hát, megbeszélem Lexivel, remélem nem sértődik meg. Megyek és megkérdezem. – mondtam, majd épp, hogy felálltam, bejött a barátnőm az ajtón csapzottan, feldúltan. Hátraviharzott a helyére, amiről szégyenkezve állt fel Dóra. Visszafordultam a padunkhoz:
- Lex, jól vagy? Mi történt? – leguggoltam hozzá, és megszorítottam a kezét.
(- Még megbánod, te senkiházi! – rohant be idegesen Dani.)
A barátnőm nem válaszolt, félrelökött, és nekiment Daninak. Teljes erejéből kezdte püfölni a fiú hátát. Félve, de néhányan odamerészkedtünk, és igyekeztünk szétszedni őket. Lexit szorosan tartottam a karjaim közt, ahogyan a többiek is tették ezt az ellenfelével. Dóri végig ott álldogált mellettem, és szorította a felsőm alját. Nagyon remegett, de sajnos nem nagyon tudtam rá figyelni, mivel épp egy nem kis darab fiútól kellett elválasztani. Lexi szája vérzett, üvöltött teli torokból, közben karmolta a kezemet, hogy engedjem el. Dani szája tiszta nyál volt, provokálta a barátnőmet, mire ő egyre hergeltebb lett. Koppanást hallottam. Dóri ott feküdt mellettem, elájulva. Mindenki odarohant hozzá, így Danit nem volt, ki visszafogja. Nekünk szaladt, majd levágott egyet Lexinek, amiből én is kaptam. Szorongattam Lexit, egyre hátrébb húztam, de csak üvöltözött, kapálózott. Hirtelen kiürült a terem, csak hárman voltunk benn. Teljesen megrémültem. Igyekeztem kinyitni az ajtót, ami mögöttem van, de a remegésemtől, és az erőlködés miatt nem sikerült könnyen. Kilöktem Lexit az ajtón, majd tartottam tovább. Ott állt az osztály fele az ajtó előtt, Mária néni társaságában.
- Mi volt ez?! Hogy képzelitek?! – kiáltott a tanárnő. – Azonnal fel az igazgató úrhoz! Mindketten.
Felkísérte őket az egyik diák az osztályból, őt a teremben vártuk, illetve az osztály másik felét is. Leültem a helyemre, és hangtalanul próbáltam egybefonni az előbb látottakat. Vajon Dórival mi lehet? És Lexivel ezt miért tette Dani? Nagy csörgés, zaj zavarta meg a gondolataimat, az osztályunk második fele is megérkezett, Dóra nélkül. Leültek kimelegedetten a helyükre, és lihegtek, majd próbáltak a tanárnő kérdésére válaszolni.
- Ti meg hol a csudában voltatok? – nézett körbe haragosan.
- Mi… - lihegett az a valaki, aki beszélt, még nem jegyeztem meg a nevét. – Dórit elkísértük az iskola védőnőjéhez. Elájult.
- Lilla, mindannyian? Mitől ájult el? Dani meg Alexa műveletétől? – kérdezte, ő csak bólintott. – Nem csodálom. Ha visszajön a két jómadár kikérdezem őket, de ezt nem ússzák meg. Min vesztek össze?
- Nem tudom pontosan, Dani valamit beszólt Alexának gondolom. – mondta az egyik elöl ülő alacsony fiúcska.
Mária néni csak bólintott, majd erre beléptek az említett személyek az igazgatóval.
- Mindkettő intő, osztályfőnöki. – mondta mérgesen, majd erre ki is sétált a termünkből. Nem húzta bő lére a tényeket.
- Úgy volt, hogy… - kezdett volna magyarázásba a barátnőm.
- Nem érdekel, ülj le! – állította le a tanárnő.
- Te retkes, még sírni fogsz, ha hazamész. – nevetett Dani hátrafordulva.
Lexi erre készítette az öklét, de időben lecsitítottam. Mária néni felírt a táblára pár oldal szöveget, amit el kellett olvasnunk a könyvben, majd kiment.
- Mindjárt jövök, beszélek az igazgató úrral. Néma csend!
- Mi történt? – súgtam Lexnek.
- Hát, anya mindig is rossz állapotban volt, mindig gyenge volt valamelyik szerve, aztán… - folytatta volna, erre kicsengettek.
- Átjössz és mesélsz. – kötöttem a lelkére.
A nap további része feszülten telt, mindenki találgatott, hogy mi is lehetett az oka a történteknek. Épp testnevelésen ültem, Dóri óvatosan lépkedett be a tornaterembe. Leült csendben mellém, combomra tette a kezét.
- Jobban vagy? – kérdeztem tőle halkan.
- Nem bírom a vért. Nem volt komoly amúgy, a vér látványától mindig elájulok. Mi lett a vége?
- Semmi, egy intővel el lett intézve, Lex még nem tudott mesélni, Danitól meg még nem merek kérdezni. – nevettem rá.
- Szerintem jobb is, nekem nem szimpatikus. – ráncolta össze halvány szemöldökét a lány. Csendben ültünk a padon, nem volt miről beszélnünk, így figyelemmel kísértük a tesi órát. Megakadt a szemem Dávidon. Magas, erős, vékony fiú. Annyira szépen kosarazott. Csodálkozásom közben szemeket éreztem magamon. Dóri bámult.
- Mi az? – néztem rá zavartan. – Kajás a szám?
- Nem, semmi. – fordult előre fele.
Ültünk végig, én bámészkodtam, így telt el az egész óra. Hazafele sétáltunk Lexivel:
- Gyere át, megint itt aludhatsz! – mondtam neki, már megszokott, hogy mindig egymásnál vagyunk.
- Rendben.
Csendesen lépdeltünk addig, míg a házunkhoz nem értünk. Kinyitottam az ajtót, levettük a cipőinket, majd felmentünk a szobámba. Ledobtuk magunkat az ágyra, elővettem a laptopot, majd Simseztünk egy kicsit.
Miközben épp öltözéket állítottam össze Amber Lee simemnek, Lexi elmesélte a mai napot.
- Szóval mondtam ugye anya szerveit, erre ő a halálát kívánta. De teljesen komolyan. Álltunk a folyosón, nyugodtan, Zoé1, Dávid, Dani, meg én, és beszélgettünk arról, hogy Zoé most megy majd a gyomrát vizsgáltatni, mert mindig fáj neki. Ugye elég köztudott, hogy anyának is vannak gondjai, erre felém fordult, és valahogy ezt mondta: „Amúgy szerintem anyukádnak meg kéne halnia, nem gonoszságból mondom, de én boldog lennék, ha ő már nem lenne veled.” Szóval igen, rettentő rosszul esett, erre felkaptam magam, majdnem sírni kezdtem és idegességemben csak egy „Bunkó vagy!”-ot lőttem el. Aztán ő felháborodott ezen, elkezdett ordítani, én visszakiabáltam rá, és ebből keletkezett az az összekapás.
- Hű… amúgy láttad a szádat? Fel van teljesen dagadva. – mutattam rá rémülten.
- Igen, láttam. Majd meggyógyul. – vont vállat.
Ezt a beszélgetést itt le is zártuk, inkább törődtünk valami pozitívabb dologgal. Estig simseztünk együtt, majd meguntuk a dolgot. 9-10 óra lehetett, mikor felvetettem az ötletet, hogy menjünk el a tóra. Felkaptunk egy kabátot, mert este már hideg volt, és a bakancsunkat. Szótlanul sétáltunk az éjszakában, kézen fogva. Eszembe jutott, hogy én ezt egy fiúval szeretném, Dáviddal. Elengedtem a kezét. Gondolom értette a jelzést. Lassacskán oda is értünk a tóhoz. Néhány lámpa, annyi fény volt, hogy épp láttuk egymást. Meséltük egymásnak a hülyeségeinket, csodás érzés volt. Jó kedvemet pár srác zavarta meg, akit csak messziről láttam. Épp nyomkodták bele a tóba az egyik fiú fejét. Ő csak kapálózott, a többiek röhögtek. Majd mikor kirántották a vízből, a fiú nekik ment. Azt hittem, történik valami megint, de szerencsére hamar lecsendesült minden. Megijedtem, így inkább hazamentünk. Mindenesetre egy jó órát töltöttünk a tón. Kellemes volt. Hazasétáltunk, szép sorban lemosdottunk, majd éjfél fele álomra hajtottuk fejünket.
- Dóri vagyok. – mosolygott.
- Kriszti.
- Te is új vagy? – kérdezte, majd leült a mellettem lévő székre, Lexi valahova eltűnt.
- Igen, most jöttem. Egyébként szép a hajad. – tapintottam meg selyempuha fürtjeit.
- Jaj, köszönöm. Ideülhetek órán? – nézett rám zavartan.
- Hát, megbeszélem Lexivel, remélem nem sértődik meg. Megyek és megkérdezem. – mondtam, majd épp, hogy felálltam, bejött a barátnőm az ajtón csapzottan, feldúltan. Hátraviharzott a helyére, amiről szégyenkezve állt fel Dóra. Visszafordultam a padunkhoz:
- Lex, jól vagy? Mi történt? – leguggoltam hozzá, és megszorítottam a kezét.
(- Még megbánod, te senkiházi! – rohant be idegesen Dani.)
A barátnőm nem válaszolt, félrelökött, és nekiment Daninak. Teljes erejéből kezdte püfölni a fiú hátát. Félve, de néhányan odamerészkedtünk, és igyekeztünk szétszedni őket. Lexit szorosan tartottam a karjaim közt, ahogyan a többiek is tették ezt az ellenfelével. Dóri végig ott álldogált mellettem, és szorította a felsőm alját. Nagyon remegett, de sajnos nem nagyon tudtam rá figyelni, mivel épp egy nem kis darab fiútól kellett elválasztani. Lexi szája vérzett, üvöltött teli torokból, közben karmolta a kezemet, hogy engedjem el. Dani szája tiszta nyál volt, provokálta a barátnőmet, mire ő egyre hergeltebb lett. Koppanást hallottam. Dóri ott feküdt mellettem, elájulva. Mindenki odarohant hozzá, így Danit nem volt, ki visszafogja. Nekünk szaladt, majd levágott egyet Lexinek, amiből én is kaptam. Szorongattam Lexit, egyre hátrébb húztam, de csak üvöltözött, kapálózott. Hirtelen kiürült a terem, csak hárman voltunk benn. Teljesen megrémültem. Igyekeztem kinyitni az ajtót, ami mögöttem van, de a remegésemtől, és az erőlködés miatt nem sikerült könnyen. Kilöktem Lexit az ajtón, majd tartottam tovább. Ott állt az osztály fele az ajtó előtt, Mária néni társaságában.
- Mi volt ez?! Hogy képzelitek?! – kiáltott a tanárnő. – Azonnal fel az igazgató úrhoz! Mindketten.
Felkísérte őket az egyik diák az osztályból, őt a teremben vártuk, illetve az osztály másik felét is. Leültem a helyemre, és hangtalanul próbáltam egybefonni az előbb látottakat. Vajon Dórival mi lehet? És Lexivel ezt miért tette Dani? Nagy csörgés, zaj zavarta meg a gondolataimat, az osztályunk második fele is megérkezett, Dóra nélkül. Leültek kimelegedetten a helyükre, és lihegtek, majd próbáltak a tanárnő kérdésére válaszolni.
- Ti meg hol a csudában voltatok? – nézett körbe haragosan.
- Mi… - lihegett az a valaki, aki beszélt, még nem jegyeztem meg a nevét. – Dórit elkísértük az iskola védőnőjéhez. Elájult.
- Lilla, mindannyian? Mitől ájult el? Dani meg Alexa műveletétől? – kérdezte, ő csak bólintott. – Nem csodálom. Ha visszajön a két jómadár kikérdezem őket, de ezt nem ússzák meg. Min vesztek össze?
- Nem tudom pontosan, Dani valamit beszólt Alexának gondolom. – mondta az egyik elöl ülő alacsony fiúcska.
Mária néni csak bólintott, majd erre beléptek az említett személyek az igazgatóval.
- Mindkettő intő, osztályfőnöki. – mondta mérgesen, majd erre ki is sétált a termünkből. Nem húzta bő lére a tényeket.
- Úgy volt, hogy… - kezdett volna magyarázásba a barátnőm.
- Nem érdekel, ülj le! – állította le a tanárnő.
- Te retkes, még sírni fogsz, ha hazamész. – nevetett Dani hátrafordulva.
Lexi erre készítette az öklét, de időben lecsitítottam. Mária néni felírt a táblára pár oldal szöveget, amit el kellett olvasnunk a könyvben, majd kiment.
- Mindjárt jövök, beszélek az igazgató úrral. Néma csend!
- Mi történt? – súgtam Lexnek.
- Hát, anya mindig is rossz állapotban volt, mindig gyenge volt valamelyik szerve, aztán… - folytatta volna, erre kicsengettek.
- Átjössz és mesélsz. – kötöttem a lelkére.
A nap további része feszülten telt, mindenki találgatott, hogy mi is lehetett az oka a történteknek. Épp testnevelésen ültem, Dóri óvatosan lépkedett be a tornaterembe. Leült csendben mellém, combomra tette a kezét.
- Jobban vagy? – kérdeztem tőle halkan.
- Nem bírom a vért. Nem volt komoly amúgy, a vér látványától mindig elájulok. Mi lett a vége?
- Semmi, egy intővel el lett intézve, Lex még nem tudott mesélni, Danitól meg még nem merek kérdezni. – nevettem rá.
- Szerintem jobb is, nekem nem szimpatikus. – ráncolta össze halvány szemöldökét a lány. Csendben ültünk a padon, nem volt miről beszélnünk, így figyelemmel kísértük a tesi órát. Megakadt a szemem Dávidon. Magas, erős, vékony fiú. Annyira szépen kosarazott. Csodálkozásom közben szemeket éreztem magamon. Dóri bámult.
- Mi az? – néztem rá zavartan. – Kajás a szám?
- Nem, semmi. – fordult előre fele.
Ültünk végig, én bámészkodtam, így telt el az egész óra. Hazafele sétáltunk Lexivel:
- Gyere át, megint itt aludhatsz! – mondtam neki, már megszokott, hogy mindig egymásnál vagyunk.
- Rendben.
Csendesen lépdeltünk addig, míg a házunkhoz nem értünk. Kinyitottam az ajtót, levettük a cipőinket, majd felmentünk a szobámba. Ledobtuk magunkat az ágyra, elővettem a laptopot, majd Simseztünk egy kicsit.
Miközben épp öltözéket állítottam össze Amber Lee simemnek, Lexi elmesélte a mai napot.
- Szóval mondtam ugye anya szerveit, erre ő a halálát kívánta. De teljesen komolyan. Álltunk a folyosón, nyugodtan, Zoé1, Dávid, Dani, meg én, és beszélgettünk arról, hogy Zoé most megy majd a gyomrát vizsgáltatni, mert mindig fáj neki. Ugye elég köztudott, hogy anyának is vannak gondjai, erre felém fordult, és valahogy ezt mondta: „Amúgy szerintem anyukádnak meg kéne halnia, nem gonoszságból mondom, de én boldog lennék, ha ő már nem lenne veled.” Szóval igen, rettentő rosszul esett, erre felkaptam magam, majdnem sírni kezdtem és idegességemben csak egy „Bunkó vagy!”-ot lőttem el. Aztán ő felháborodott ezen, elkezdett ordítani, én visszakiabáltam rá, és ebből keletkezett az az összekapás.
- Hű… amúgy láttad a szádat? Fel van teljesen dagadva. – mutattam rá rémülten.
- Igen, láttam. Majd meggyógyul. – vont vállat.
Ezt a beszélgetést itt le is zártuk, inkább törődtünk valami pozitívabb dologgal. Estig simseztünk együtt, majd meguntuk a dolgot. 9-10 óra lehetett, mikor felvetettem az ötletet, hogy menjünk el a tóra. Felkaptunk egy kabátot, mert este már hideg volt, és a bakancsunkat. Szótlanul sétáltunk az éjszakában, kézen fogva. Eszembe jutott, hogy én ezt egy fiúval szeretném, Dáviddal. Elengedtem a kezét. Gondolom értette a jelzést. Lassacskán oda is értünk a tóhoz. Néhány lámpa, annyi fény volt, hogy épp láttuk egymást. Meséltük egymásnak a hülyeségeinket, csodás érzés volt. Jó kedvemet pár srác zavarta meg, akit csak messziről láttam. Épp nyomkodták bele a tóba az egyik fiú fejét. Ő csak kapálózott, a többiek röhögtek. Majd mikor kirántották a vízből, a fiú nekik ment. Azt hittem, történik valami megint, de szerencsére hamar lecsendesült minden. Megijedtem, így inkább hazamentünk. Mindenesetre egy jó órát töltöttünk a tón. Kellemes volt. Hazasétáltunk, szép sorban lemosdottunk, majd éjfél fele álomra hajtottuk fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése